Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Ismét tehervonat zakatolt a Zemplénben

0

Igazi, vadregényes hegységben utazhatunk az év nyári felében a Pálházi kisvasúton.

Ha Wikipédiában nézzük, két kisvasútnál is olvashatjuk, hogy a legrégebbi Magyarországon. Tudjuk persze, hogy működik a Wiki, mik az előnyei, mik a hátrányai. A vitát különben hamar el is dönthetjük a kérdéses szócikkek alapján, a debreceni Zsuzsivasút első szakasza 1882-ben nyitották meg, a mai Pálházi Állami Erdei Vasút ősének építését csak 1888-ban határozták el.

kisvasút magazin turizmus fotó Pálháza Zemplén
A fotótehervonat a Malom-tónál

Szergej-lesen a 81-esen

2

Igazi vadászat ez: a tehervonat hajnalban indul, de lehet, hogy délig is hiába vársz rá. Nem könnyű megtalálni a megfelelő fotóhelyet sem, és az sem mindegy, hogy süt a nap.

Nevezetes vasútvonal a 81-es, a MÁV születésének oka, hiszen az államvasút a Pest-Hatvan-Salgótarján-Losonc-Besztercebánya vonalon épült, korrupcióba és tőkehiányba fulladt Magyar Északi Vasút államosításával jött létre.

vasút magazin Szergej Búvár Fotó tehervonat Szlovákia
Leginkább ezért a képért mentünk, végülis megérte

Fotósvonat kisgőzössel Nagycenken

0

A GYSEV fotósvonatot szervez július 9-re a keskenynyomközű, nagycenki Széchenyi Múzeumvasútra. András gőzmozdonyról és szerelvényéről több helyen lesz alkalom felvételeket készíteni.

kisvasút GYSEV Fotó múzeum magazin

A rendezvényre előre jelentkezni kell!

Közlekedés. Elsősorban közösségi.
Városi és vasút.

Facebook

Utolsó kommentek