Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Redukált projektben húzzák ki a felsővezetéket Füredig

0

Megjelent az új közbeszerzési felhívás a Balaton északi partján haladó, 29-es vasútvonal Szabadbattyán és Balatonfüred közötti szakaszának villamosítására. Az elképzelések szerint a 2021-es szezonban már elektromos motorvonatokkal lehet utazni a tó északkeleti nyaralóhelyeire.

Nem először ugrik neki a NIF a tapolcai vonal első szakasza villamosításának. A Fonódó információi szerint az előző kört azért kellett lefújni, mert túlságosan drágán vállalták volna a pályázók. Ha a 25 milliárd forint körüli előzetes kalkuláció alulbecslés is volt, a duplája körüli ajánlatokat viszont túlzottnak találták.

A közbeszerzés akkor még a 65 kilométeres szakasz villamosításán kívül számos más elemet is tartalmazott: a pálya átépítését 11-12 kilométeren, az összes állomás és megállóhely akadálymentesítését, ahogy az iho.hu cikke részletesen felsorolja.

vasút villamosítás NIF Szabadbattyán Balatonfüred Tapolca rekonstrukció beszerzés EU
Dízelmozdonyok helyett villannyal hajtott vontatójárművek járnak majd

Csakhogy az összetett projekt, különösen úgy, hogy még nincsenek meg a részletes kiviteli tervek, plusz kockázatot jelent az építőnek, hiszen nem tudhatja, itt vagy ott, menet közben mennyi olyan akadály derül ki, amelynek az elhárítása külön pénzbe kerül. A pályázók ilyenkor nem tehetnek mást, az előre nem látható tényezőket is beszámolják, azokra is pénzt kérnek.

vasút villamosítás NIF Szabadbattyán Balatonfüred Tapolca rekonstrukció beszerzés EU
Egyszer véget ér a fülei dízelromantika is

Ha tehát kevesebb kiegészítő elem van a rekonstrukció ezen szakaszában, kisebb a bizonytalanság, a kivitelező sem nyomja meg annyira a ceruzáját – gondolták a kiírónál. Így a mostani közbeszerzés a drót kihúzásán kívül csak annyi járulékos elemet tartalmaz, amennyi vélhetően belefér a keretbe: csak feleakkora szakasz épül át, mindössze négy állomás kap magasperonokat, kevesebb lift, új váltó készül majd.

A NIF-ben azt remélik, hogy most sikerül kereten belül maradni, annyira, hogy ennél a kiírásnál már automatikusan eredménytelen lesz a pályázat, ha nem érkezik limit alatti érvényes ajánlat.

vasút villamosítás NIF Szabadbattyán Balatonfüred Tapolca rekonstrukció beszerzés EU
Desiro helyett Flirt

Természetesen a most kimaradó állomások, megállóhelyek sem maradnak örökre színvonaltalanok, a vasútvonal felújításának következő fázisában ezeken is megépül a magasperon és az akadálymentességhez, kényelemhez szükséges többi elem. Ezek tervezése is megkezdődik a vonal Balatonfüred és Tapolca közötti része villamosításának tervezésével együtt.

Újfajta nyári kedvezményekkel próbálkozik a MÁV-Start

0

Bizonyos utazóknak kifejezetten előnyös lehet ebben a szezonban vonatozni. Három csoportot azonosíthatunk: a Balatonra sokat, rendszeresen járók, az ország távoli, keleti részéről szintén ugyanide tartó csoportok, illetve azok a diákok, akik többfelé is utazni kívánnak a nyáron. Ja, és némileg az is spórolhat, aki korán reggel vagy este hajlandó a főváros és a Balaton között vonatozni, és a neten megvenni a jegyet.

Alapvetően maradnak az elmúlt években már megismert vonatok a Balaton északi és a rekonstrukció kellős közepén a forgalomnak átmenetileg visszaadott déli partján is a június 17-én kezdődő nyári menetrendben. Így a fantázianevek is ismerősek lehetnek: Kék hullám; Tekergő; Katica; Siófoki Flirt; Déli->parti; Balaton, Ezüstpart, Aranypart, Aranyhíd expresszek; Bagolyvonatok. Fontos könnyebbség viszont, hogy a Tekergőkre nem kell gyorspótjegy.

vasút MÁV-Start tarifa internet Balaton menetrend

Nyáron vonatok járnak majd a balaton partján

0

vasút NIF beszerzés felújítás Balaton NFM EU

A Balaton déli partján haladó vasútvonalon jelenleg zajlik a rekonstrukció Szántód-Kőröshegy és Balatonfenyves között. Ezzel párhuzamosan a Fonyód-Kaposvár vonalat is felújítják. A munkákat eleve úgy osztották alapvetően két szezonra, hogy közben nyáron járhassanak a vonatok.

Vitorlásokat vesz a Honvédség a Balatonra

2

Négyütemű benzinmotorral is felszerelt vitorlásokra írt ki közbeszerzést a HM védelemgazdasági hivatala.

Ha a műszaki specifikációba beleolvasunk, rögtön kiderül, hogy nem hadihajókat kíván vásárolni a Honvédelmi Minisztérium. A két vitorlásnak csak annyi köze a van a honvédelemhez, hogy a balatonakarattyai alakulatnál, vagyis a Honvédüdülőnél fognak majd szolgálni.

Kényelmesek, sőt luxuskivitelűek lesznek, ahogy az kiderül a hajózás.hu cikkéből. A műszaki leírás igen részletes, a mahagóni szó fordul benne elő az egyik legtöbbször (kétkomponensű lakkrendszerrel kezelve!), de a felhajtható, rozsdamentes fürdőlétráról sem feledkeztek meg. Belül két, egyenként két ember alvására alkalmas kabinnak is lennie kell.

hajózás magazin honvédség Balaton vitorlás
Mahagóni – Wikipedia

Közlekedés. Elsősorban közösségi.
Városi és vasút.

Facebook

Utolsó kommentek