Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Felmentették a 18 éves etikus hekkert

0

A BKK fű alatt megrendelt, a T-Systems által kontár módon kifejlesztett netes bérletértékesítő rendszerének biztonsági hibáját lebuktató fiú már nem gyanúsított.

A közvélemény által etikus hekkerként megismert, 18 éves fiú ezt írta Facebook-oldalán:

„Az ügyészség helyt adott az engem védő Társaság a Szabadságjogokért ügyvédje által tett panasznak az ügyemben, ezáltal nem tekintenek a továbbiakban gyanúsítottnak, felmentettek.

Az ügyészség megállapította, hogy a célom valóban és nem cáfolhatóan a biztonsági rés feltárása és ennek közlése volt a BKK felé, amelyet két e-mail címre is megtettem, de erre választ nem kaptam. Megállapították, hogy ahhoz, hogy kétséget kizáróan meggyőződjek a rendszerhibáról, szükséges volt a vásárlás befejezése; továbbá azt is, hogy a cselekményem vezetett ezen informatikai rendszer olyan módon történő kijavításához, mely kizárja a hasonló cselekmények kivitelezését a továbbiakban; a fentiek alapján pedig azt, hogy cselekményem nem veszélyes a társadalomra, mely a bűncselekmény megállapíthatóságának törvényi előfeltétele.

Emellett megállapították, hogy a bejelentésem közérdekű bejelentésnek minősül (ami büntethetőséget kizáró ok), mivel olyan körülményre hívta fel a figyelmet, melynek orvoslása a közösség érdekét szolgálja, de mivel cselekményem a társadalomra való veszélyesség hiánya miatt alapból nem minősül bűncselekménynek, ezt a továbbiakban nem vizsgálták.”

BKK magazin közút villamos gyorsvasút internet botrány Budapest informatika T-Systems bérlet tarifa bűnügy
Illusztráció: Pixabay

Ős-HÉV-vel Ráckevére

0

A 130 éves HÉV-hálózatot nosztalgiamenetekkel ünnepli a MÁV és a BKK. Augusztus 20. az első nap, amikor régi szerelvénnyel utazhatunk, az ígéretek szerint később fotóstehervonatot, sőt gőzmozdonyos járatot is indítanak.

Vasárnap 8.53-kor indul Ráckevéről az MVIII-as motorkocsi R járatjelzéssel. A Közvágóhídtól 10.20-kor indul vissza, de csak Tökölre, onnan 11.20-kor jön a pesti végállomásra. Innen 12.50-től irány Ráckeve, visszaindulás 14.53-kor. Az augusztus 20-i utolsó nosztalgiajárat 16.50-kor célozza meg Ráckevét a Közvágóhídról. A vonatra külön díjszabás érvényes.

A MÁV-HÉV közleményében arról számol be, hogy a 130 éves évfordulóra tekintettel hónapokig fognak különleges meneteket szervezni. 1887. augusztus 7-én indult ugyanis az első HÉV a Közvágóhídról Soroksárra.

Szeptember 2-án tehervonatot indítanak fotósok számára Pesterzsébet felső és Ráckeve között. Szeptember 16-17-én az eredeti színezésű MIXA motorvonat vendégszerepel a ráckevei vonalon. Szeptember 30-án és október 1-jén gőzfelhős kirándulást ígérnek Ráckevére Pesterzsébet felsőről a MÁV Nosztalgia Kft. gőzvontatású nosztalgiavonatával. Az MVIII-as is újra jár majd szeptember 16-án és október 14-én.

A tervek szerint 2018-ban a szentendrei és a gödöllői vonalon lesznek különmenetek.

gyorvasút HÉV Budapest Ráckeve MÁV-HÉV nosztalgia BKK
(Fotó: MÁV)

Hétvégére ismét meghosszabbítják a 72-es trolit. Nem. Lerövidítik!

0

Most és a következő hétvégén újra kitiltják a motoros járműveket a Szabadság hídról. A villamost Budán villamossal, a hídon metróval és busszal, Pesten pedig trolibusszal próbálják meg pótolni.

A tavaly az építkezések miatt spontán kialakult bulihidat idén már szervezetten hozzák létre két júniusi és két augusztusi hétvégére. Júliusban a nedves vébé és más rendezvények miatt nem csinált ilyet a főváros.

A hétvégék közlekedését a BKK a júniusihoz hasonlóan oldja meg - derül ki a cég közleményéből.

Budapest közút utastájékoztatás BKK menetrend troli híd gyalog gyorsvasút metró 4-es metró busz
Augusztusban is lesz piknik

Tarlós követeli, hogy a német T-Systems adjon magyarázatot

0

BKK internet botrány magazin Budapest Tarlós István közút villamos gyorsvasút informatika T-Systems

A főpolgármester szerint csak a külső és belső vizsgálatok lezárása után lehet véleményt mondani a BKK-botrányról és a vezérigazgató leváltásáról.

Megdöbbentem már magán a kifejezésen is, hogy „etikus hekker” – kezdte Tarlós István csütörtöki sajtótájékoztatóján az utolsó témaként elővett BKK-botrányról szólva. A főpolgármester többször hangsúlyozta később is, hogy nem ért az informatikához.

A T-Systems garantálta, hogy jól működik az online értékesítési rendszer, amelyet fejlesztettek, a történtek után mégsem kértek bocsánatot, amit a BKK viszont megtett. Követeljük, hogy a T-Systems német tulajdonosa (Tarlós egy alkalommal „rendszergazdá”-nak nevezte a céget) adjon magarázatot – mondt a főpolgármester.

Noha Tarlós István elég hosszan beszélt a BKK online bérletértékesítési rendszerének botrányáról, fő mondanivalója az volt, hogy csak akkor lehet az ügyről véleményt mondani, ha lezárulnak a külső (például az adatvédelmi ombudsman által indított), és a belső, fővárosi vizsgálatok.

Úgy véli, a BKK-vezérigazgató felelősségének, leváltásának kérdésére ugyanez igaz: csak a vizsgálatok végén érdemes beszélni róla. Azt azonban érzékeltette a főpolgármester, szerinte jelenleg kicsi az esélye, hogy Dabóczi Kálmán hibáját állapítanák meg.

(Illusztráció: Pixabay)

Szánalmasan magyarázkodik a BKK és a T-Systems

5

Úgy tűnik, az e-bérlet-botrányban ludas két nagy cég tovább folytatja az őszintétlen kommunikációt.

A bő hete új bérletértékesítő honlapot bevezető BKK és a rendszert üzemeltető T-Systems Magyarország péntek késő éjjel közleményt bocsátott ki.

Természetesen arról a botrányról van szó, amit az váltott ki, hogy éjjel rendőrök vitték el azt a 18 éves fiút, aki másokkal együtt a rendszer egy fontos hibájára hívta föl a figyelmet. A Budapesttől több száz kilométerre lakó, a BKK járatait nem is használó diák havi bérletet tudott vásárolni 50 forintért. Erre azonnal fölhívta a cég figyelmét, jelezve azt is, hogy célja a hiba bemutatása és nem az utazás.

BKK magazin gyorsvasút bérlet T-Systems bűnügy tarifa közút villamos vasút internet
Már nem szeretik a céget

Közlekedés. Elsősorban közösségi.
Városi és vasút.

Facebook

Utolsó kommentek