Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Magasvasútként kötik össze a metrót és a HÉV-et az Örsön

18

Jövőre már jogerős építési engedélye lehet a 2-es metró és a Gödöllői HÉV összekötésének és a Rákoskeresztúri metrónak, így a 2020-ban induló új EU-s finanszírozási periódus pénzeivel el is kezdődhet a kivitelezés – Így véli Riz Levente XVII. kerületi polgármester, aki a hétfői Budapestinfón beszélt a tervekről.

Tízmilliárd forinttal olcsóbb ha az Örs vezér tere fölött, nem pedig a föld alatt kötik össze a metrót a HÉV-vel. Ez az egyik fontos változás a korábbi elképzelésekkel szemben abban a projektben, amely Budapest és az agglomeráció erős kelet-nyugati tömegközlekedési tengelyét kívánja létrehozni. A tervezgetés ugyanis már egy évtizede viszonylag komoly keretek között folyik, a XVII. kerület a saját hivatalos közlekedési terveibe 2007-ben emelte be az összekötést, ugyanez a főváros szintjén 2009-ben történt meg. Egy másik változás, hogy a korábbi, BKK-s változatban elvetett Rákoskeresztúri ág most hangsúlyos és előre sorolt része az egész beruházásnak.

metró gyorsvasút HÉV Budapest beszerzés 2-es metró Gödöllő
Budapesten szokatlan, de az adott helyen jó és olcsó megoldás a magasvasút

Tarlós István főpolgármester elvi támogatást és lobbizást ígért, a részletekről Riz és XVI. kerületi kollégája, Kovács Péter beszélt. A koncepcióról és előnyeiről írtam már, ezért most inkább nézzük a konkrét részleteket! Először a projekt részelemeit:

  1. A két gyorsvasút összekötése az Örs vezér terén, a metró Cinkotáig jut el
  2. Új szárnyvonal Rákoskeresztúrra
  3. Átépítés Cinkotától Gödöllőig
  4. A csömöri ág átépítése
  5. Új vonal a Hungaroringre

A beruházást a Cinkotáig tartó szakasz egyfajta metrósításával kezdenék. Ennek része maga az átkötés, és a vonal jelentős részének kéregbe helyezése. Nem véletlen, hogy Kovács polgármester két dolgot emelt ki. Az egyik, hogy ma az ő kerültében a legalacsonyabb a közösségi közlekedés használatának aránya, a másik, hogy a HÉV kettévágja a területet. Az összekötés az utóbbin is segít majd, a közúti forgalom és a gyorsvasút különszintű csomópontokban keresztezné egymást.

metró gyorsvasút HÉV Budapest beszerzés 2-es metró Gödöllő
Rákosfalva, a Kerepesi út két oldalán a lakótelepek sűrű metrókapcsolatot kapnának

Az Örsön már nem végállomás lenne, hanem a két pláza között a a mai végállomás fölött egy megálló. A jelenlegi metrókocsikból álló szerelvények Rákosfalváig mennének, az új hibridjárművek (ezek elkészítésébe, összeszerelésébe hazai cégeket is bevonnának) pedig a HÉV-pályákat is bejárnák. Ha pedig megépül a XVII. kerületi ág, akkor oda járnának az Alstomok a Déli pályaudvartól.

metró gyorsvasút HÉV Budapest beszerzés 2-es metró Gödöllő
Ütemek és költségek

Riz Levente azt is reméli, hogy a következő lépcső, a Rákoskeresztúri ág megépítése is a belátható jövőre esik. Akadémiaújtelepen, a Kis utcánál és a kerületközpontnál lennének megállók.

metró gyorsvasút HÉV Budapest beszerzés 2-es metró Gödöllő
A rákoskeresztúri ág

Ami ez után jönne, vagyis a 3., 4., 5. ütem (ezek nem feltétlenül jelentenek sorrendet) már elsősorban nem a főváros kompetenciája, hiszen át is lépjük Budapest határát, és a HÉV is a MÁV-hoz tartozik már. Vagyis ezek részletes megtervezésére is már a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnak kell pénzt találnia.

Visszatérve a XVII. kerületi ágra, a polgármester szerint a metró az egyetlen működő megoldás. A nagyvasút két ága a kerület szélén halad, és ha építenének is egy leágazást a kerületközpontba, a pálya és a keleti pályaudvar kapacitása elégtelen lenne. Nem beszélve arról, hogy a Keletinél át kellene szállni a belváros felé. A villamos pedig Riz szerint lassú, hiszen a mostani 28-as, 37-es meghosszabbítása jön szóba.

metró gyorsvasút HÉV Budapest beszerzés 2-es metró Gödöllő
A Hungaroring is kaphatna egy ágat – az illusztrációk a prezentációból valók

A mostani sajtótájékoztató apropója, hogy a megvalósíthatósági tanulmány elkészült, az első két ütemre megrendelték az engedélyes terveket. Ezek 2019 elejére készülhetnek el, így még abban az évben megteremtődhet az összes feltétel a tényleges munkák elkezdésére.

Hétvégén tovább jár éjjel a metró

0

Vitézy Dávid, a BKK korábbi vezérigazgatója néhány napja tette szóvá a Facebookon, hogy Budapesten európai összehasonlításban nagyon korán ér véget a metró üzemideje. Egy ábrát is közölt erről. (Lásd lejjebb!) Szerinte péntekről szombatra és szombatról vasárnapra virradó éjszaka akár végig járhatnának a szerelvények.

Ha itt még nem is tartunk, a BKK úgy döntött, hogy hétvégén körülbelül egy órával tovább üzemel a 2-es és a 4-es metró. (A 3-as most a felújítás miatt már késő este sem jár.)

gyorsvasút metró 2-es metró 4-es metró Budapest éjszaka Vitézy Dávid BKK
A 4-es és a 2-es metró hétvégén tovább jár Budapesten

Újra maguktól nyílnak majd a metróajtók

1

Ezentúl nem kell a 2-es és 4-es metrón gombbal nyitni az ajtókat a le- vagy felszálláshoz. Az iho.hu úgy értesült, hogy március 15-től maguktól nyílik az összes ajtó.

Másfél évig nyomhattuk a gombokat – emlékeztet a portál, amely a BKK-t is megkérdezte a korábbi rendszer ismételt bevezetésének okáról, de még nem kapott választ.

metró Budapest BKK gyorsvasút 2-es metró 4-es metró

Frissítés: időközben a BKK közleményben erősítette meg a hírt.

Bár az intézkedés azt célozta, hogy az ajtónyitó berendezéseket kíméljék, és spóroljanak a légkondícionáló működési költségén, az utasok, különösen a fogyatékkal élők visszajelzései alapján most visszatérnek a korábbi rendszerre: a 2-es metrón a vezető, a 4-esen az automatika nyitja és zárja majd az ajtókat.

Közlekedés. Elsősorban közösségi.
Városi és vasút.

Facebook

Utolsó kommentek