Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Kerékpárok és több autó is parkolhat az Örsön

0

Autóútként fejezik be az Emnullát a Budai-hegységen át

1

Hosszú ideig vita volt, hogy egyáltalán össze kell-e zárni a főváros körüli gyorsforgalmiút-gyűrűt nyugaton. Sokan környezetvédelmi okokból nemmel válaszoltak, vagy minél későbbre akarták halasztani az építkezést, esetleg csupán főútként képzelték a megvalósítást, vagy a hegyeken túlra tolták volna az M1 és a 10-es út közötti szektort. Most eldőlni látszik a kérdés, 18 kilométeres autóút épül a tervek szerint 2022-ig 5-10 kilométer alagúttal.

Négysávosítják a halálutat

0

Megszüntetik a Vásárosnaménytól mondjuk Lyonig tartó gyorsforgalmi útvonal egyetlen szűk keresztmetszetét.

A közvélekedés általában azt gondolja, oda kell autópályát, autóutat építeni, ahol azt a forgalom indokolja. Sztrádaszakaszok azonban más okból is készülnek. Gazdagabb országokban például (de máshol is) néha elég indok, hogy az adott területet is gyorsan el lehessen érni.

A magyar M7-es végéről, Letenyénél Szlovénia felé leágazó M70-es autóútnál két másik szempont is elővehető. A jelenleg részben kétszer egy sávos úton is megnőtt a forgalom 2004-es átadása óta, ám egy fontos európai útvonal része, hiszen összeköti a magyar és a szlovén gyorsforgalmi hálózatot. Ezért felhozható az az érv, hogy ennek "illik" valamennyire egységesnek, kétszer két elválasztott sávból állónak lennie.

közút magazin M70 beszerzés EU autópálya baleset biztonság útépítés
Az M70-es már most négysávos (piros) és négysávusítandó (zöld) szakaszai a NIF térképén

Csontvázakat találtak az M44 építése közben

0

Ezüstérmés fejpántot viselő nőt és harcban megölt szarmata férfiakat is kiástak Szarvas közelében.

Szarka József, a szarvasi Tessedik Sámuel Múzeum régésze szerint a Szarvas és Békésszentandrás határában folyó régészeti feltáráson ezüstben nagyon gazdag sírokat találtak.

közút M44 NIF régészet magazin autóút útépítés
Fotók: NIF

A Mészáros és Mászáros Kft., valamint a Hídépítő Zrt. építi a komáromi hidat

0

Nyáron kezdődhet a Duna-híd kivitelezése

Az új közúti híd megépítése után a teherforgalom az M1 autópályától a települések érintése nélkül érheti el a szlovák határt, így jelentősen mérséklődik a lakott területek zaj- és környezeti terhelése, illetve gyorsabbá és biztonságosabbá válik az átkelés. Az új híd és a hozzá csatlakozó útszakszok forgalomba helyezése 2019 őszére várható.

Közlekedés. Elsősorban közösségi.
Városi és vasút.

Facebook

Utolsó kommentek