Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Kínlódva kapcsolják Kolozsvárt a nyugat-európai sztrádahálózatba

0

Lehet fogadásokat kötni, hogy végül Debrecenbe vagy Szegedre lehet előbb eljutni Erdély fővárosából végig autópályán.

Két román témájú autópályás hírt is közölt kedden az MTI. Az egyik szerint Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter Lucian Sova román közlekedési miniszterrel egyeztetett. Az is szerepel az anyagban, hogy 2020-ra elkészül a két ország közötti második autópálya-összeköttetés, amely az észak-erdélyi autópályát fogja összekötni az M4-es gyorsforgalmi úttal.

Nos valójában ez nem új hír, a hányatott sorsú észak-erdélyi sztrádáról, az A3-asról már két éve is azt ígérték, hogy 2020-ra fejezik be. Persze azt kell mondani, Romániában az is eredmény, ha két év alatt nem tolódik a határidő, az A3-ast először 2004-ben kezdte el építeni a Bechtel, amellyel egyben leszerződtek a teljes kivitelezésre. Később azonban szerződést bontottak az amerikai céggel.

Románia közút útépítés beszerzés Kolozsvár Erdély autópálya EU
Torda (és Kolozsvár) környékén már kész az A3-as, ide kapcsolódik majd az A10 - Fotó: Wikipedia/Brgh

Az M4-es autóút a településekre tereli majd a matricátlanokat

0

Bizonyos szakaszon fizetős lesz a jelenlegi 4-es főút, hiszen rajta épül ki az autóút, így matricamentesen csak Cegléd, Abony, Albertirsa, Ceglédbercel belterületén át lehet majd autózni. Az is igaz azonban, a megyei matrica nem drága, így talán csak kevesek sóherkodják magukat a házak közé, amikor mehetnének 110-zel is.

A Budapest és Szolnok közötti M4-esnek lesz egy specialitása, amivel eltér a manapság Magyarországon készülő gyorsforgalmi utaktól. Egy része (Albertirsától Pest és Szolnok megye határáig) ugyanis a jelenleg 4-esként ismert főút nyomvonalán, annak bővítésével jön létre.

Erre persze az ad lehetőséget, hogy ezt az irányt már a hetvenes évek óta (!) úgy fejlesztik, hogy a főút új, a településeket elkerülő szakaszait olyan módon tervezik és építik, hogy a majdani gyorsforgalmi út részei lehessenek.

közút útépítés autóút M4 matrica tarifa beszerzés nif nfm
Ahogy a NIF fotóján látható, a meglévő fóút szélesítésével készül az autóút

Kormányablak A Nyugati és a Keleti pályaudvar épületében

0

A Nyugati és a Keleti pályaudvar területén is befejeződött a kormányablakok kiépítése. A Nyugatiban 486 négyzetméteren 12 ügyfélpult és két fotófülke, a hamarosan megnyíló Keletiben 440 négyzetméteren tíz ügyfélpult és két fotófülke várja az utasokat. Mindkét kormányablak akadálymentes.

Az "Állomásfejlesztési és Integráltügyfélszolgálat-fejlesztési program (kormányablakok)" megnevezésű projekt célja állomások rendszerterv szerinti fejlesztése. A beruházás keretében a MÁV - az állomási szolgáltatások részeként - kialakítja a kormányablakok hálózatát.

A kivitelezési költség a Nyugati esetében 354 millió forint, a Keleti esetében 344 millió forint volt; a kormányablakok európai uniós forrás bevonásával létesültek. A fejlesztés eredményeként Budapest két legforgalmasabb személypályaudvarán több ezer különböző ügy intézésére nyílik lehetőség. A most átadott Nyugati pályaudvari és a kulcsrakész, tavasszal megnyíló Keleti pályaudvari új kormányablakokkal harmincra nő Budapest kormányablakainak száma. Az integrált kormányzati ügyfélszolgálatokon intézhető ügyek száma folyamatosan bővült az elmúlt években, így mára az ország 270 kormányablakában szinte valamennyi állammal kapcsolatos ügyüket egy helyszínen intézhetik az állampolgárok. A fejlesztéseknek köszönhetően a 2018-as naptári évben várhatóan 3 millió fölé emelkedhet az ügyforgalom Budapesten.

vasút építészet politika Budapest Keleti pályaudvar Nyugati pályaudvar

Az évtizedes hiány pótlása javítja a Balaton autós elérését

3

Elkezdik építeni az M7-es és a 710-es (a leendő M8) csomópontját, ha kész lesz, a tervek szerint jövő ősszel, az északi partra gyorsabban lehet eljutni.

Nyári hétvégéken dugók szoktak kialakulni Balatonaligánál, az M7-es és a 71-es csomópontjánál. Az északi part főútjának megépült ugyan 2008-ra egy rövidebb, 17 kilométeres elkerülője, amely Akarattyát, Kenesét és Fűzfőt tehermentesíti, de a 710-est nem kötötték be a sztrádába, így a forgalom előbb lemegy szinte a partig a 71-esre, majd keletre, azaz visszafelé fordul az eredetileg Főkajár, Füle, Polgárdi irányába haladó mellékútra, és csak onnan kanyarodik északra, hogy a Balaton keleti partjával párhuzamosan haladhasson az északi part települései felé.

közút útépítés M7 autópálya autóút M8 710 EU beszerzés NIF
710/29, más szavakkal az északi parti főút és az északi parti vasútvonal találkozása

Veszélyben a Debrecen és Románia közti sztráda EU-s pénze

1

Az eddigieknél alaposabb számításokkal kell igazolni az M35-ös déli és az M4-es legkeletibb szakaszának szükségességét és költségét, ha Magyarország azt akarja, hogy az Európai Unió finanszírozza az autópályák építését.

Összesen hatvan kérdésre vár választ az Európai Biztottság, mielőtt elfogadnák két, egymáshoz kapcsolódó hazai sztrádaszakasz uniós finanszírozását - írja a 24.hu. Brüsszel az M4-es Nagykereki, országhatár és Berettyóújfalu közötti részénél 27, az M35-ös innen kezdődő és majdnem Debrecenig (az új 481-es, a 4-esre rákötő főútig) tartó szakaszánál 33 pontban sorolta kifogásait.

közút Románia EU beszerzés szabálytalanság jog útépítés Közgép Itinera Duna Aszfalt A–Híd Hódút M4 M35 autópálya NIF
Az autópálya hosszan töltésen halad majd

Közlekedés. Elsősorban közösségi.
Városi és vasút.

Facebook

Utolsó kommentek